BOULDER – Ezen a télen a National Center for Atmospheric Research (NCAR) tudóscsoportja részese a valaha volt legnagyobb nemzetközi projektnek, amely az ózonszint mérésére és az ózon életciklusának megismerésére szolgál az Északi-sarkvidék felső légkörében. Az Egyesült Államok, Európa, Oroszország és Japán tudósai az északi-sarkvidéki sztratoszférában tapaszt alt nagyon alacsony ózonszintek megfigyelései miatt remélik, hogy megmagyarázzák az ózonveszteséget azáltal, hogy részletes méréseket végeznek az alulvizsgált régió kémiai és dinamikájáról.
A SAGE III Ózonvesztési és Validációs Kísérletet, amelyet a Nemzeti Repülési és Űrkutatási Hivatal támogat, az Európai Bizottság által támogatott harmadik európai sztratoszférikus ózonkísérlettel közösen hajtják végre. Michael Craig, a NASA Ames Research Center projektvezetője szerint, mintegy 350 tudós részvételével a SOLVE/THESEO-2000 a valaha végrehajtott legnagyobb sztratoszférikus terepi misszió. Az NCAR elsődleges szponzora a NationalScience Foundation.
A novemberi sarkvidéki sötétségben kezdődő és márciusig tartó küldetés, amint a nap magasabbra emelkedik a horizont fölé, a sztratoszférában a növekvő napsugárzás kölcsönhatása által előidézett kémiai változások megragadására van időzítve. Ahogy a sarkvidéki tél során csökken a hőmérséklet, poláris sztratoszférikus felhők (PSC) képződhetnek. A PSC felhőrészecskék felületén lezajló összetett kémiai reakciók sorozata felszabadítja az aktív klórt és brómot, amelyek a napfénnyel reagálva katalizálják az ózon pusztítását, amikor a nap kora tavasszal visszatér. A klór és bróm forrásai az ember által előállított klórozott-fluor-szénhidrogének (CFC-k) és halogénezett szénhidrogének. Minél hidegebb a sarkvidéki tavasz, annál tovább maradnak a felhők, és annál nagyobb az ózonveszteség. A tudósoknak meg kell érteniük a napsugárzás, a hőmérséklet, a víz, a CFC-k, az aeroszol részecskék és a poláris sztratoszférikus felhők közötti összetett kölcsönhatásokat, mielőtt az északi féltekén az ózonveszteséggel kapcsolatos előrejelzések megbízhatóbbá válhatnak.
A NASA DC-8 és ER-2 repülőgépein található kutatóműszerek sora, amelyek repülés közben végeznek méréseket, és levegőmintákat visznek vissza laboratóriumi tesztelésre. Az NCAR kutatói, William Mankin és Michael Coffey technikákat dolgoztak ki a DC-8 fedélzetén található spektrométer használatára a klór, nitrogéntartalmú gázok, CFC-k, ózon és más, a poláris ózon kémiája szempontjából fontos, sztratoszférikus gázok mennyiségének mérésére. Arra számítanak, hogy a műszer a poláris sztratoszférikus felhők infravörös jelét is érzékeli, lehetővé téve számukra a felhő szerkezetének és összetételének meghatározását. A DC-8 fedélzetén Richard Shetter spektroradiométerei 15 különböző, az ózon képződéséhez és lebontásához szükséges molekula fotolíziséhez (a napfény által előidézett kémiai változásokhoz) gyűjtenek adatokat. A Histeam aktinikus fluxus-mérései, amely a fotolízis nyomkövetőjeként szolgál, az első, amelyet a sarkvidéki sztratoszférában végeztek.
Az ER-2 egy Darrel Baumgardner, Bruce Gandrud és munkatársai által kifejlesztett műszert hordoz a 0,3-20 mikrométer (ezred milliméter) átmérőjű PSC felhőrészecskék méretének és koncentrációjának meghatározására. Egy teljes levegőminta-vevő ER-2 repülésenként legfeljebb 32 levegőmintát gyűjt és tárol. A mintákat ugyanazon a héten szállítják az NCAR-hoz, ahol az Elliot Atlas különféle gázkromatográfok segítségével elemzi azokat halogénezett szénhidrogének, szénhidrogének és szerves nitrátok keresésére.
Számos európai repülőgép is részt vesz, és a további méréseket kutatóballonok által akár 100 000 lábmagasságig szállított műszerek végzik. A svédországi és norvégiai földi műszerek egészítik ki a sarkvidéki sztratoszféra profilját. A SOLVE-tudósok az Északi-sarkkör felett, a svédországi Kiruna repülőterén dolgoznak, ahol a téli hőmérséklet elérheti a -50_ Fahrenheit-ot vagy még alacsonyabbat is.
A sztratoszféra 30 000 és 180 000 láb közötti magasságban mozog. A sztratoszférában lévő ózon védőrétegként működik, megakadályozva, hogy a nap ultraibolya sugárzásának nagy része elérje a földet, ahol károkat okoz az emberekben és más élővilágban. dolgokat. A sztratoszférában található ózon nagy része 50 000 és 100 000 láb között koncentrálódik – a SOLVE repülőgépei és léggömbjei hatótávolságán belül.
Az antarktiszi ózonlyuk és annak okai az 1980-as években hírt adtak. Az ózonbontó CFC-k gyártásának csökkentésére irányuló nemzetközi erőfeszítések 1996-ban az iparosodott országokban betiltották a termelést. az ózonkoncentráció természetesen magasabb volt ott, és a viszonylag melegebb sarkvidéki hőmérséklet is meghaladta azt a szintet, amely ahhoz szükséges, hogy a CFC-k beavatkozhassanak az ózonkémiába. Az 1990-es évek végén azonban a tudósok drámaian alacsonyabb ózonszintet észleltek az Északi-sarkvidék felett, ami aggodalmat kelt egy második ózonlyuk lehetőségével kapcsolatban. az Északi sark.
Az NCAR-t az University Corporation for Atmospheric Research irányítja, amely több mint 60 egyetemből álló konzorcium, amely légköri és kapcsolódó tudományok doktori fokozatát kínálja.
-A vége-
Megjegyzés a szerkesztőknek: Az újságírókat a svédországi Kiruna fő helyszínére hívják a médiahéten, január 21-28. A tudományos csapatok többségének, köztük az NCAR-nak a tagjai jelen lesznek. A reptér közelében lévő Scandic Hotel Ferrumban hírszerkesztőség fog működni. A kutatási területre kísért körutak során az újságírók találkozhatnak tudósokkal. A médiahét elérhetősége: Chris Rink – január 22-ig: NASA Langley Research Center, Hampton, Virginia, telefon: 757-864-6786, fax: 757-864-6333, e-mail: [email protected] kormány; január 21-28: NASA hírszolgálat, Kiruna, Svédország, telefon: 011 46-980-398-787, fax: 011 46-980-398-788, e-mail: [email protected]
Író: Zhenya Gallon
