BERKELEY (3/9/00) – A tudósok új tanulmánya szerint a Földnek átlagosan körülbelül 10 millió évre van szüksége, hogy felépüljön a bolygó fajainak tömeges kihalásából, ami sokkal tovább tart, mint azt a legtöbb tudós gondolta. a Kaliforniai Egyetemen, Berkeleyben és a Duke Egyetemen.
Sőt, a felépülési idő ugyanaz, függetlenül attól, hogy a globális kipusztulás a legtöbb élet elvesztésével jár a Földön, vagy sokkal kevesebb faj pusztulásával jár.
Ez a váratlan felfedezés jelentős hatással van a Föld sorsára, mivel az emberi tevékenység veszélyezteti a fajokat szerte a világon.
"Az emberek azzal érvelnek, hogy csak akkor kell aggódnunk az emberi eredetű kihalás miatt, ha olyasmit teszünk, ami a bolygó fajainak 80 vagy 90 százalékának elvesztését okozza" - mondta James W. Kirchner, az UC Berkeley környezettudósa.
"Elemzésünk azt mutatja, hogy még ha az emberi hatás ennél sokkal kisebb is – a fajok 20, 30 vagy akár 50 százaléka –, akkor is 10 millió évbe telik, mire a Föld helyreáll. az emberi faj, vagy akár a Homo nemzetség várható élettartama."
"Az emberek által okozott kihalásoknak nem kell nagyoknak lenniük ahhoz, hogy olyan hatást fejtsenek ki, amely több tízmillió éven át visszhangzik az ökoszisztémában" - mondta Anne Weil paleontológus, a Berkeley Egyetem egykori doktorandusza, jelenleg kutató. munkatársa a Duke Egyetem Biológiai Antropológiai és Anatómiai Tanszékén.
Weil és Kirchner, a Berkeley Egyetem geológia és geofizika professzora a Nature március 9-i számában számolnak be eredményeikről.
Az elmúlt félmilliárd év során a Földön az élet kivirágzott és sokszor összeomlott – egyesek geológiai kataklizma következtében elhalnak, de legtöbbjük ismeretlen okból.
A paleontológusok tudták, hogy a Földnek hosszú időre volt szüksége ahhoz, hogy felépüljön a nagy kihalásokból, mint amilyen a perm végén, 250 millió évvel ezelőtt történt, amikor az összes faj több mint 90 százaléka kih alt. A vita a fosszilis rekordok hátterében álló kisebb, háttérben kihalásokról folyt, amelyek során a fajok 10-20 százaléka kih alt.
"Az volt a feltételezés, hogy míg a nagy kihalásokhoz hosszú felépülésre van szükség, a bioszférának a kisebb kihalások után azonnal vissza kell térnie" - mondta Kirchner.
Az egyik kritikus ok, amiért választ akarunk erre a kérdésre, az az, hogy az emberi tevékenység jelenleg sok fajt pusztít el minden évben, amit egyesek jelentős, ember okozta kihalási eseménynek tartanak.
"Nem tudjuk, hogy jelenleg mekkora a kihalás mértéke, de egyes biológusok becslése szerint a trópusi esőerdők 90 százalékának felszámolása a Föld fajainak felének a kipusztulásához vezetne." Kirchner.
A tudósok kétségbeestek a kérdésre adott választól, mert a fosszilis leletek tele vannak lyukakkal. Kirchner azonban rábukkant egy az asztrofizikában használt elemzési technikára, amellyel össze lehet hasonlítani a kihalás és az evolúció sebességét egy foltos fosszilis feljegyzésben.
A néhai Chicagói Egyetem paleontológusa, Jack Sepkoski által összeállított adatbázis segítségével Weil és Kirchner összehasonlították a fosszilis tengeri élőlények kihalásának ütemét az elmúlt 530 millió év evolúciójának vagy „keletkezésének” ütemével.
Úgy találták, hogy az evolúció nagyon lassan újjáépíti a biológiai sokféleséget a kihalás után. Az ebben az időszakban előforduló biotikus válságokat tekintve átlagosan 10 millió év telt el a kihalás és az élet későbbi felvirágzása között.
Amikor megszüntették az ebből az időszakból származó öt tömeges kihalást, beleértve a 65 millió évvel ezelőtti kihalást, amikor a dinoszauruszok kih altak, a kisebb háttérkihalások is átlagosan 10 millió éves helyreállítási időszakot jelentettek.
„Az embereket ez evolúciós szempontból nagyon izgatja” – mondta Weil. "Ez azt mutatja, hogy a hosszú felépülési idő a fosszilis feljegyzések korábban fel nem ismert jellemzője, ami egy olyan evolúciós dinamika bizonyítéka, amelyet korábban nem is sejtettünk."
Weil azt mondta, hogy a hosszú felépülési időszak talán nem meglepő. Míg egy faj kihalása nem hagy üres rést, más fülkék egészét vagy egy részét elpusztítja. Például kiküszöböli a lehetőséget a ragadozók, paraziták és más olyan élőlények elől, amelyek általában az adott fajra támaszkodnának. A kihalás egyben a leszármazási vonal megszakítása is, amely eltávolít egy potenciális őst, amelyből más fajok fejlődhetnek ki.
"A kihalás kettős csapás. Nemcsak az ökológiai rést veszed el, amikor a fajokat kiirtod, hanem a sugárzás evolúciós potenciálját is" - mondta Weil. "A diverzifikáció felfutása sokáig tart."
Az ilyen összetettség oka lehet annak is, hogy a kihalás mértéke viszonylag lényegtelen az ökoszisztéma helyreállításához szükséges idő meghatározásában. A kihalás teljesen megváltoztatja az ökoszisztémát, így a helyreállítás lassú folyamattá válik, bármilyen léptékű is legyen.
"A kihalás utáni ökoszisztéma nem olyan, mint a kihalás előtti ökoszisztéma, így az élet soha nem tér vissza ugyanoda" - mondta Weil. "Az élet egy új, de más fennsíkra ér."
Kirchner megjegyzi, hogy kijózanító megállapításaik nem feltétlenül jelentik a Föld borzalmas sorsát.
"Nincs eleve elrendelt, hogy az ember okozta kihalás nagymértékű legyen" - mondta Kirchner. "Jövőnk attól függ, mit választunk nemzeti és nemzetközi szinten, mint társadalom. Ezek a döntések kritikusak, mert nagyon hosszú távú következményekkel járnak.
"Ha kimerítjük a Föld biológiai sokféleségét, biológiailag elszegényedett bolygót fogunk hagyni, nemcsak gyermekeink és gyermekeink gyermekei számára, hanem fajunk minden gyermeke számára, akik valaha is lesznek."
A munkát a Kaliforniai Egyetem és a National Science Foundation támogatásával támogatták.
