BLACKSBURG, Va. – A Virginia Tech tanulmányai azt mutatják, hogy bár az ólomgolyókban és lövedékekben lévő fém gyorsan korrodálódik a természetes környezetben, az ólom beszorul a korróziós termékekbe, így nem tud könnyen elvándorolni.
Donald Rimstidt és James Craig, a Virginia Tech's College of Arts and Sciences geológiai tudományok professzorai által végzett kutatás azt mutatja, hogy az ólomfém és a talajoldatokból származó ionok közötti reakciók ásványi anyagokat raknak le, például cerruszitot (ólom-karbonátot) és hidrocerruszitot (ólom-hidroxi-karbonátot) a golyók felületére és lőni.Normál körülmények között ezek az ásványok meglehetősen oldhatatlanok. Bevonatot képeznek a fémen, amely felfogja az oldható ólmot, és ez a bevonat megvédi a fémet a további korróziótól.
Az ólomlövés és a golyók, amelyek évente több mint 50 000 metrikus tonnával szóródnak szét, jelenleg a legnagyobb ólomáramlást jelentik az Egyesült Államok környezetébe. A lövedékek és golyók nagy része formális és informális lőtereken halmozódik fel, ahol az ólomterhelés rendkívül magas lehet.
Rimstidt és Craig kutatása akár 22 000 g/m2 vagy 4,5 font/négyzetláb terhelést is dokumentált. Az ólom mérgező hatásával kapcsolatos fokozott köztudat, valamint a lőtereken talált magas ólomkoncentráció egyre nagyobb aggodalmat váltott ki ezen erősen ólommal szennyezett területek környezeti hatásai miatt. Ez az új kutatás javítja a lőterekkel kapcsolatos környezeti kockázatok szintjének megértését, és azt sugallja, hogy viszonylag kicsi a kockázata annak, hogy az oldható ólom kikerül a lőterekről.
Ezek a tanulmányok nemcsak a lőterekre vonatkozó vezetési és tervezési döntések meghozatalához fontosak, hanem megmagyarázzák, miért őrzik meg az ólomműtermékeket. Például a polgárháborúból származó ólomgolyók több mint 100 éve megmaradtak Virginia csatatereinek talaján ezen ásványi bevonatok miatt.
Ezeket az eredményeket az Amerikai Geológiai Társaság novemberi Reno-i találkozóján mutatták be.
