CHAPEL HILL – Floridában dolgozva a tudósok az eddigi legerősebb bizonyítékot találták arra vonatkozóan, hogy a kölyökteknősök "olvasnak" a Föld mágneses mezejében, hogy segítsenek nekik eligazodni az óramutató járásával megegyező irányú hatalmas áramlatban, amely az Atlanti-óceán északi részét söpör végig.
A szerény lények génjeibe beépült figyelemre méltó képesség a globális mágnesesség figyelésére és a mágneses mezők felismerésére, amelyek olyan földrajzi régiókat jelölnek ki, ahol a teknősöknek irányt kell váltaniuk, hogy az úton maradjanak. Az Észak-Karolinai Egyetem Chapel Hill kutatói szerint a mechanizmus nem tévedhetetlen, és néhány fióka elpusztul a hidegebb vizekben, de úgy tűnik, legtöbbjüknél ez működik.
"Számomra a világ egyik nagy csodája az, hogy a tengeri teknősbékák behatolnak az óceánba, majd maguktól átúszják az Atlanti-óceánt, majd vissza" - mondta Dr. Kenneth J. Lohmann, a biológia docense.. "Az emberek évek óta csodálkoznak azon, hogyan navigálnak a fiatal teknősök az első vándorlás során, mert ez teljesen lehetetlennek tűnik.
Az eredményekről szóló jelentés a Science folyóirat október 12-i számában jelenik meg. A szerzők Lohmann mellett felesége, Dr. Catherine M. F. Lohmann, az UNC biológia oktatója, Dr. Shaun D. Cain egykori végzős hallgató, jelenleg a Washingtoni Egyetemen, és Susan A. Dodge volt egyetemi hallgató, jelenleg általános iskolai tanár és technológiai szakértő.
A floridai fajok vándorlási útja az észak-atlanti körgyűrűként ismert, hatalmas körkörös áramrendszert követi. A víz a gyre-ben viszonylag meleg, és az élelem bőséges. A körpályán kívül azonban kevésbé kedvezőek a körülmények, és az útvonalról letévedő teknősök gyakran elpusztulnak a hideg miatt.
A biológusok apró fürdőruhákat készítettek azoknak az állatoknak, amelyeket egy horgászzsinórral egy könnyű mechanikus karhoz kötöttek, hogy meg lehessen állapítani, hogy a kikelő fiókák képesek-e megkülönböztetni a körgyűrű különböző részein található mágneses mezőket. teknősök úsztak. A lények, amelyeket később sértetlenül engedtek az óceánba, nem vették észre, hogy nem haladnak előre.
A kutatók egy számítógépes tekercsrendszerrel körülvett, sós vízzel teli, üvegszálas medencében tesztelték a teknősöket, amelyek még soha nem jártak a tengeren. A tekercs olyan mágneses mezőket hozott létre, amelyek nagyon hasonlítanak a vándorlási útvonal különböző helyein találhatóakhoz.
Ha olyan mágneses térnek voltak kitéve, mint amilyen az Észak-Floridában is létezik, a hüllők többsége kelet felé úszott, ami az északi áramlású Golf-áramlathoz vezetné őket. Amikor egy Észak-Spanyolország partjainál talált mezőre bukkantak, a legtöbb dél felé fordult. És amikor ilyen mágnesességnek vannak kitéve az Afrika és Dél-Amerika közötti észak-atlanti körgyűrű déli peremén, a legtöbb északnyugat felé tartott, és ez az irány hazaküldi őket az Egyesült Államok partjaira.
"Eredményeink közvetlen bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a fiatal tengeri teknősök ténylegesen ki tudják használni a regionális mágneses mezőket nyílt óceáni navigációs jelzőként" - írta Lohmann. "A teknősök fészkükből készen állnak arra, hogy irányított mozgással reagáljanak meghatározott területekre. Ezek a reakciók alkalmasak arra, hogy a fiatal teknősöket a gyűrűrendszerben tartsák, és megkönnyítsék a mozgást a vándorlási útvonalon.
"Hasonló mechanizmusok működhetnek nemcsak tengeri teknősöknél, hanem különféle óceáni vándorlóknál is, például halakban és tengeri emlősöknél, valamint egyes vándormadaraknál."
Két korábbi tanulmány, amelyet Lohmannék publikáltak, olyan kísérleteket írtak le, amelyek kimutatták, hogy a teknősök képesek felismerni a mágneses mezők két sajátos jellemzőjét, az úgynevezett dőlésszöget és intenzitást. Elmondta, hogy a legújabb kísérletek most először egyesítik ezt a két elemet, hogy meggyőzően bemutassák, hogy a fiókák képesek észlelni azokat a mezőket, amelyekkel vándorlás közben találkoznak, és olyan módon reagálnak rájuk, hogy segítsék őket a helyes úton tartani.
