2023 Szerző: Sophia Otis | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-05-21 01:49
A NASA, a National Snow and Ice Data Center és mások, műholdas adatokat használó kutatói jelentős veszteséget észleltek az északi-sarkvidéki tengeri jégben ebben az évben.
2005. szeptember 21-én a tengeri jég kiterjedése 2,05 millió négyzetmérföldre csökkent, ami a műholdrekordban eddig feljegyzett legalacsonyabb kiterjedés. Ha a 2005-ös minimumot 1978-ig visszamenőleg használjuk műholdadatok felhasználásával, a jégnövekedés előrejelzésével szeptember utolsó napjaira, az északi-sarkvidéki tenger becsült csökkenése évtizedenként 8,5 százalékra emelkedik a 27 éves műholdrekordhoz képest.
A kutatásban részt vevő tudósok a NASA Goddard Űrrepülési Központjától (Greenbelt, Md.), a NASA Jet Propulsion Laboratory-tól (pasadenai, Kalifornia), a National Snow and Ice Data Centertől a Colorado-i Egyetemen (Boulder) és a University of Colorado-tól származnak. Washington, Seattle.
A műholdak 1978 óta folyamatosan megfigyelték a sarkvidéki tengeri jég kiterjedését, és általános csökkenést regisztráltak ebben az időszakban. 2002 óta a műholdfelvételek a tavaszi olvadás korai kezdetét tárják fel az Alaszkától és Szibériától északra fekvő területeken. Ezenkívül a 2004–2005-ös téli szezonban a tengeri jég kiterjedése kisebb mértékben tért vissza, mint bármely korábbi télen a műholdrekordban, és az olvadás legkorábbi kezdete az Északi-sarkvidéken.
A sarkvidéki tengeri jég jellemzően szeptemberben, a nyári olvadási időszak végén éri el minimumát. Az utolsó négy szeptemberben (2002-2005) a tengeri jég kiterjedése 20 százalékkal volt alacsonyabb az 1979-2000 közötti időszak átlagos szeptemberi tengeri jégfelületénél.
Az évelő jégtakaró olyan jég, amely túléli a nyári olvadást, és főleg vastag, többéves jégtáblákból áll, amelyek a sarkvidéki tengeri jégtakaró alappillérei." 1979 óta a passzív mikrohullámú műholdadatok felhasználásával azt tapaszt altuk, hogy a terület A sarkvidéki évelő tengeri jégtakaró 9-re csökken.8 százalék évtizedenként” – mondta Joey Comiso, a Goddard vezető tudósa.
Az évelő jég helyreállásához tartós hűtésre van szükség, különösen a nyári időszakban. Ez nem volt így az elmúlt 20 évben, mivel a műholdas adatok melegedési tendenciát mutatnak az Északi-sarkvidéken, és ez várhatóan a jövőben sem lesz így, mivel az éghajlati modellek az északi-sarkvidék felmelegedésének folytatását vetítik előre. Ha a jég visszanőne ezeken a területeken, az új jég valószínűleg vékonyabb lenne, és érzékenyebb lenne a jövőbeni olvadásra, mint a vastag, évelő jég, amelyet helyettesít.
A tudósok azon dolgoznak, hogy megértsék, milyen mértékben csökken a tengeri jég mennyisége a természetben előforduló éghajlati változékonyság vagy a hosszabb távú, ember által befolyásolt éghajlatváltozás miatt.
A tudósok úgy vélik, hogy az Arctic Oscillation, egy jelentős légköri keringési minta, amely kiszoríthatja a tengert az Északi-sarkvidékről, hozzájárulhatott a tengeri jég mennyiségének csökkenéséhez az 1990-es évek közepén azáltal, hogy a tengeri jeget sebezhetőbbé tette a nyári olvadással szemben.
A tengeri jég csökkenése hatással lehet a régió jövőbeli hőmérsékletére is. A jég a napsugárzás nagy részét visszaveri az űrbe. Ahogy a tengeri jég olvad, a kitettebb óceánvíz csökkenti a Földről visszaverődő energia mennyiségét. "A rendszerrel kapcsolatos visszajelzések kezdenek érvényesülni" - mondja Ted Scambos, a National Snow and Ice Data Center vezető tudósa.
Claire Parkinson, a Goddard vezető tudósa óva int attól, hogy azt gondoljuk, hogy a sarkvidéki tengeri jég végleg eltűnt, különösen ilyen korlátozott adatok mellett. "A tengeri jégborítottság csökkenése több téli hőveszteséget fog okozni az óceánból a légkörbe, és ezért talán hidegebb vízhőmérsékletet és további jégnövekedést okoz" - mondta Parkinson.
A melegebb hőmérsékleten kívül számos tényező befolyásolja a változásokat az Északi-sarkon. A hosszabb adatfelvétel, kombinálva a NASA műholdakról már elérhető további környezeti paraméterek megfigyeléseivel, segít a tudósoknak jobban megérteni a most tapaszt alt változásokat.
A tanulmány a DefenseMeteorological Satellite Program speciális érzékelő/mikrohullámú kamera adatait és a NASA NIMBUS-7 műholdon lévő pásztázó többcsatornás mikrohullámú radiométerének (SMMR) adatait használta fel.
